A megelőzés egyetlen hatékony módja a védőoltás. A fertőzés kockázatát természetesen csökkenthetjük, ha betartjuk az alábbi tanácsokat.
Az influenzavírus cseppfertőzéssel, vagyis a levegőbe került váladékcseppekkel terjed, és ilyen formában marad meg a különféle felületeken is, ahonnan végül a nyálkahártyánkra kerülhet. Ismert, hogy egyes kórokozók akár két óráig vagy ennél hosszabb ideig is képesek életben maradni a különféle tárgyakon, például a kávézók, éttermek vagy akár az irodánk asztalain, számítógépünk billentyűzetén és az ajtókilincseken. Az új influenzavírus túlélőképessége nem nevezhető igazán jelentősnek az élő szervezeten kívül, de ez persze több tényezőtől is függ, így például a hőmérséklettől vagy a levegő páratartalmától. És persze sosem tudhatjuk, hogy egy perccel vagy 2 órával előttünk fogta meg valaki a kilincset, azzal a kezével, melybe előzőleg milliónyi vírust tüsszentett.
A megelőzés higiéniai alapszabályai
1. Kézmosás – fertőtlenítő kendők használata
Az első és legfontosabb dolog, hogy mindig alaposan mossunk kezet: erre a meleg víz és a szappan a legalkalmasabb, de igénybe vehetünk olyan törlőkendőt is, amelyet alkoholos fertőtlenítőszerrel vontak be (ezeket például a drogériákban szerezhetjük be). Ha nyilvános helyen mosunk kezet, érdemes lehet a közös törülköző helyett az eldobható papír törlőkendőt használnunk, de még jobb, ha a falra szerelt kézszárítót választjuk.
2. Ne nyúljunk szemünkbe, szánkba és orrunkba!
Mindig figyeljünk rá, hogy miután megérintettünk bizonyos felületeket, amelyeken szintén jelen lehet az influenza kórokozója, ne nyúljunk a szemünkbe, a szánkba vagy az orrunkba. Erre azért van szükség, mert a vírus a légutak nyálkahártyáin keresztül képes fertőzni (a bőrön keresztül természetesen nem tud bejutni a szervezetbe), így ha a szánkba vagy az orrunkba kerül, ott már könnyen szaporodásnak indulhat.
3. Használjunk papírzsebkendőt!
Fontos még, hogy ne a levegőbe tüsszentsünk vagy köhögjünk: mindig használjunk papírzsebkendőt, amit a szánk elé teszünk, használatot követően pedig dobjuk a szemétkosárba. Lényeges, hogy egyszer használatos papírzsebkendőt és semmiképp se textilzsebkendőt alkalmazzunk, utóbbiban ugyanis váladékcseppek formájában maradnak meg a vírusok, amivel szintén nő a fertőzésveszély.
Tartsuk szervezetünket jó általános kondícióban!
A minél hatékonyabb megelőzés érdekében érdemes továbbá jó kondícióban tartanunk magunkat, vagyis aludjunk eleget és igyekezzünk a lehető legtöbbet mozogni. Az új influenzavírus esetén is igaz, hogy a gyengébb immunrendszerű személyeket könnyebben legyűri a fertőzés.
Igyunk eleget és étkezzünk változatosan!
Igyunk továbbá kellő mennyiségű folyadékot, együnk változatosan – a megfelelő mennyiségű vitaminbevitelre érdemes külön is figyelni – és próbáljuk meg minél inkább csökkenteni a ránk nehezedő stresszt.
Kerüljük a beteg emberek társaságát!
Feltétlenül kerüljük el továbbá a már ismerten beteg emberekkel történő közeli érintkezést.
Az összeállítás az [origo] egészség cikke alapján készült.
